HANUKATALIZÁTOR DÍJ
Lezárult a szavazás a HANUKATALIZÁTOR DÍJ jelöltjeire! Idén 35 jelölt (egyén és szervezet) neve érkezett tőletek, akikre rengeteg szavazat érkezett! Idén is közösen választottuk ki, kiket illet meg a Hanukatalizátor díj!
ÉLMÉNY, TUDÁS, TETT – ez a három alappillér határozza meg a Bálint Ház tevékenységét. Egy modern zsidó közösségként ezek értelmét a mai kor szellemében határozzuk meg. Az idei díjat is ebben a három kategóriában osztottuk ki a Ti döntésetek alapján.
Megvannak az idei Hanukatalizátor Díj győztesei:
Hatalmas köszönet mindenkinek, aki részt vett az idei szavazásban! Több mint 2500 szavazat érkezett, és ezek alapján megvannak az idei év díjazottjai. Az elismerések azokat a embereket illetik, akik kiemelkedő munkájukkal és közösségformáló erejükkel inspirálnak minket.
AZ IDEI DÍJAZOTTAK
ÉLMÉNY KATEGÓRIA NYERTESE: Ausztrics Andrea – A közösség számára nyújtott felejthetetlen élményekért.
TUDÁS KATEGÓRIA NYERTESE: Radnóti Zoltán – Kiemelkedő szerepéért a közösségi tudás gyarapításában.
TETT KATEGÓRIA NYERTESE: Winkler Miksa – Inspiráló cselekedeteivel és aktív közreműködésével szolgált példát.
AZ ÉV ÖNKÉNTESE: Ország József – Elkötelezett és önzetlen munkájával példakép a közösségünk számára.
AZ ÉV ÜNNEPI NAGYKÖVETE: Magyar Miklós – Az ünnepi értékek és hagyományok ápolásáért végzett kiemelkedő munkájáért.
ÉLETMŰDÍJ:
Fritz Zsuzsa és Fischer Miklós nevét a közösségi munka és az elhivatottság egyaránt fémjelzi. Mindketten hosszú éveken át töltöttek be vezetői szerepet a Bálint Ház élén, és munkájuknak köszönhetően a ház nemcsak a zsidó közösség, hanem a szélesebb társadalom számára is kiemelkedő közösségi térré vált. Őket jutalmaztuk életműdíjjal.
A HANUKATALIZÁTOR DÍJ IDEI JELÖLTJEI
ÉLMÉNY kategória – A kulturális élmények megálmodóiért, akik közelebb hoznak gyökereinkhez és hagyományainkhoz.
ÁDÁM MÁRIA, karnagy
Ádám Mária az OR-ZSE 1969-ben alapított Goldmark Kórusának karnagya 1987 óta. Missziója a zsidó liturgikus dalkincs, a zsidó jiddis népzene és az izraeli dallamok bemutatása, a széles közönséggel való megismertetése. Önzetlen tevélenységével „zenei családot” hozott létre a kórus tagjaiból, munkája a kóristák szerint egyedülálló és pótolhatatlan.
AUSZTRICS ANDREA, producer, rendező
Legutóbb a Lefkovicsék gyászolnak című, díjnyertes magyar film producereként gratulálhattunk neki, ám a zsidó közösségi életben betöltött szerepe ennél jóval túlmutat. Részt vett a „Radnóti hétszer” című etűdsorozat elkészítésében, jelenleg a Marom Zsidó Kultúra 2028 (ZSK) program vezetőjeként lelkesen és alázattal dolgozik a kortárs zsidó kultúráért.
BREIER ÁDÁM, filmrendező
Ő rendezte a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, amely sokak szerint az elmúlt évek legjobb zsidó támájú magyar játékfilmje. Habár e dramedy cselekményét egy haláleset indítja el, ez a mű kedves humorral képes megjeleníteni a mai magyar zsidó közösség tipikus alakjait. Mint egy méltatója szellemesen írta: „csak lehetőséget kell adni a fiatal rendezőknek, és tessék, rögtön ilyen filmeket csinálnak!”.
CSERNAI JANÓ, oktatási vezető
Csernai Janó több területen is elhivatottan és fáradhatatlanul tevékenykedik a fiatal magyar zsidóságért. Megismerhettük szarvasi mentorként, someres oktatási vezetőként, a Ken felújításának koordinátoraként és a Sahar képzés képzőjeként. Alaposan kiveszi a részét abból, hogy a fiatal generációk zsidó identitása erősödjék.
KESHER MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY ÖNKÉNTES CSAPATA
A Kesher Magyarország Alapítvány Önkéntes Csapata még csak egy éve alakult, és máris hatalmas eredményeket értek el abban, hogy fiatal magyar zsidók kapcsolódni tudtak saját zsidó identitásukhoz. Egy új mozgalom vezetői, a magyarországi fiatal zsidó közösségi élet megreformálásának egytől-egyig kiemelkedő alakjai ők, önkéntes munkájuknak köszönhetően remélhetően rengeteg magyar zsidó fiatal talál vissza gyökereihez.
KUNA VALÉRIA, énekesnő
A művésznő 1996-ban az országos trombitaverseny díjnyertese volt, azóta pedig kiváló feldolgozások és előadások fűződnek a nevéhez a világzene, a jazz és a népzene területén. De a zsidó közösség őt nemcsak zenészként ismeri, hanem a Szim Salom istentiszteleteinek vezetőjeként, valamint a Bálint Ház Pride istentiszteleteinek visszatérő előadójaként. Pozitív zenei energiákkal gazdagítja a magyar zsidó vallási és kulturális életet.
NÓGRÁDI GERGELY, főkántor
A Frankel zsinagóga főkántora, aki a zsinagóga falain kívül is megcsillogtatja tehetségét annak érdekében, hogy a közönségnek átadja a zsidó liturgikus zene erejét, a jiddis művek, az izraeli dalok és a zsidósággal kapcsolatos világslágerek szépségét. De aktív olyan íróként is, aki nemcsak könyveket publikál, de iskolai író-olvasó találkozók vállal annak érdekében, hogy megszerettesse a diákokkal a kultúrát.
SALINGER GÁBOR, színművész
Ő játssza a Zsolt Béla azonos című regénye alapján készült Kilenc koffer című monodrámát. A magyar holokauszt irodalom e remekműve feltárja a zsidóüldözés és a koncentrációs táborok poklát tárja fel, de nem veszíti el a hitét az emberi méltóságban és a reményben. Ez az előadás, és benne Salinger Gábor hozzájárul ahhoz, hogy a magyar közönség felfedezze Zsolt Bélát, a Nyugat második nemzedékének egyik tagját.
TUDÁS kategória – Az inspiráló tanítókért, akik bölcsességükkel és tanításaikkal közösséget építenek.
DR. BALOGH ISTVÁN, főiskolai docens
Az OR-ZSE judaisztika tanszékének mb. vezetője és szakfelelőse, akinek mind az oktatói tevékenysége, mint a közösségi munkája kiemelkedő módon hozzájárul a zsidó vallás és kultúra átörökítéséhez és mélyebb megértéséhez. Nemcsak a zsidó sírköveket kutató tudományos munkásságával és szakmai hozzáértésével, hanem bölcsességével, elhivatottságával és példamutató emberi értékeivel is inspirálja a tanítványokat és a közösséget.
CZINK TAMÁS, azaz „Czink Tomi”
Őt mindenki Czink Tomiként ismeri a magyar zsidó közösségben, és a becéző forma az ő esetében nemcsak a szeretet, hanem a tisztelet jele is. Örök tanító, aki zsidó vallási ismereteket éppen úgy oktat, mint emberséget, hiszen közvetlen, mindenki által könnyen elérhető és mindenkivel könnyen szót értő ember. Egy barátja így jellemezte: Czink Tomi olyan vallásos zsidó, akinek a szíve és a lelke is aranyból van.
CSANÁDY LÁSZLÓ SÁMUEL, doktorandusz (OR-ZSE)
Sokoldalú ember, aki a rabbiképző doktori iskolájában folytatott tanulmányai mellett oktat is a Szegedi Tudományegyetemen. Székesfehérvár városában dolgozik a városért, a közösségért, s azon belül a helyi zsidóságért. Sokat elárul róla, hogy doktoranduszként a zsidó-keresztény együttélés a kutatási témája, hiszen ő maga is azok közé tartozik, akik hisznek az emberi párbeszéd erejében.
DOMBI GÁBOR, egyetemi tanársegéd
A született bölcsész mintaképe, nagybetűvel. Szerkesztő; könyv- és lapkiadó; az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár egyik ötletgazdája;, a hazai zsidó kultúrtörténet, a pesti gettó kutatója; a magyar zsidó közélet dokumentátora; számos zsidó tematikájú tárlat kurátora. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem oktatója, az Alapítvány a Magyar Zsidó Ifjúságért (ALMAZSI) egyik vezetője.
FINÁLI GÁBOR, a Hunyadi téri körzet rabbija
Zsinagógája vallási vezetésén túl is felelősséget érez a közösségért: számos előadást, beszélgetést, tudományos és kulturális programot szervez, nyári szabadegyetemet vezet. Az ő kezdeményezésére a Hunyadi téri kile vidéki településekre (Bajára, Bonyhádra, Nagykállóba) utazott szombatköszöntést tartani. Morénu Ráv Gávriel az egymással való párbeszéd, egymás megértésének elkötelezett munkása.
DR. FRÖHLICH RÓBERT, országos főrabbi
A Dohány utcai zsinagóga rabbijaként az egyik legismertebb zsidó személyiség Magyarországon. Kiváló szónok, előadásai, órái, beszédei szenvedélyesek, tartalmasak és gondolatébresztők. Az OR-ZSE oktatójaként, tanszékvezetőjeként az egyik legjelentősebb tanáregyéniség, elkötelezett zsidó, ami a tanításaiban is sugárzik.
NAGY ANNA, zenész
A Lauder Zeneiskola volt igazgatója, a Budapest Klezmer Band harmonikása. Fáradhatatlan lendülettel es jókedvvel adja át a tudást és a klezmer iránti szeretetet az iskola növendékeinek. Éveken át szeretettel, kitűnő szakmai tudással és aktív zeneszi profizmussal irányította a zeneiskolát, egyengette az Avira iskolai klezmer zenekar útját.
OBERLANDER BÁRUCH rabbi
A YouTube-csatornáján megtekinthető tanításai motiválók, a nézők nemcsak tudást kapnak általa, de bátorítást is a mindennapokra, a zsidó életbn való elmélyülésre. Gondolatai, írásai iránymutatók a kortárs magyar zsidó szellemi életben, olyan tekintély, akire méltán lehet büszke a zsidó közösség.
DR. RÓNA TAMÁS rabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke
Az elmúlt évek során a vallással kapcsolatos tudását folyamatosan bővítette. Címzetes egyetemi tanár, többek között kóser zöldségtermesztést oktat. A judaisztika terén kiemelkedő tudással bír. Érdeme, hogy minden nyáron szervez élményszámba menő nyári táborokat gyerekeknek.
RADNÓTI ZOLTÁN, a Bét Sálom rabbija
A Budapesti Rabbiság igazgatójaként és a Bét Sálom zsinagóga rabbijaként mindent megtesz azért, hogy a neológ zsidóság színvonalas ismeretekkel gazdagodjon és tudásorientált legyen. Közösségépítő tevékenysége, a hagyományt a modernséggel ötvöző szellemisége révén kivételesen népszerű, és ennek egyik oka, hogy a zsidóságot érintő közügyekben mindig bátran megnyilvánul.
SZÁNTÓ-VÁRNAGY BINJOMIN rabbi
A Bét Jehuda körzet fiatal rabbija, aki ortodox zsidóként vállalta el egy neológ körzet vezetését. Tudása, vidám személyisége, a zsidó élet iránti elkötelezettsége magával ragadó és követendő példa. Fáradtságot nem kímélve dolgozik, tanítást ad, eredeti hetiszakasz-magyarázatokat ír, kivételes munkabírását szimbolizálja, hogy hétről hétre ő maga egyedül írja meg és állítja össze az Omek magazint.
SZÉKELYHIDI HAJNALKA operaénekesnő, tanszékvezető tanár
Az OR-ZSE-n végzett oktatói munkája révén elévülhetetlen érdemeket szerzett a zsidó kántorképzésben. Nemcsak oktatóként, emberként is nagyszerű: hallgatóit, kollégáit lenyűgözi kedvességével, odafigyelésével, támogatásával. Nevéhez fűződik az általa megálmodott, s minden évben megrendezett kántorkoncert az újpesti zsinagógában.
SZILÁNK ZSUZSA intézményvezető, közösségszervező
A Maimonidész Gimnázium vezetőjeként nincsen olyan pillanata, amikor ne a gondjaikra bízott diákok fejlődése lenne a legfontosabb számára, és ennek eredményét visszaigazolja a tanulók kiváló felkészültsége a bölcsődétől az általános iskoláig. Iskolai teendői mellett kiemelkedő a közösségszervező munkája, az őt közelebbről ismerők szerint a zsidóság és a közösség iránti odaadásával mindenki számára követendő példát ad.
TETT kategória – A jótettek bajnokaiért, akik példát mutatnak és jobb világot teremtenek mindannyiunk számára.
ÁBRAHÁM VERA, könyvtáros
Több mint 25 éve végzi társadalmi munkában, önzetlenül, gyakran erején felül a Szegedi Zsidó Hitközség szellemi és tárgyi örökségének felkutatását, megóvását, gyarapítását. Fő kutatási területe a zsidó temetők, ebben a témában oktat és számos kötet szerzője is. Részt vett a Szegedi Zsidó Archívum létrehozásában, ahol felbecsülhetetlen értékű dokumentumok őrzik a szegedi zsidók múltját.
BENYIK NORBERT, mecénás, vállalkozó
Önerőből állított holokauszt-emlékművet a Soá kiskőrösi áldozatainak 2023-ban, szintén önerőből Birnfeld Sámuel rabbi emlékére emléktáblát állíttatott a volt kiskőrösi zsinagóga falán 2024-ben, és holokauszt-megemlékezést is szervezett. Idén több mint 200 gyermek számára tartott a zsidósággal kapcsolatos, érzékenyítő, interaktív előadást.
DEUTSCH PÉTER rabbi és felesége, DEUTSCH-FEHÉRVÁRY MERCÉDESZ rebecen
Mindketten különösen aktív, hasznos és értékes tevékenységet fejtettek és fejtenek ki közösségünk érdekében. A rabbi nemcsak szűken vett vallási vezetői feladatokat lát el, de tágabb értelemben is a közösség motorja feleségével együtt, aki rendszeresen oszt meg ünnepi recepteket, közös videóik óriási nézettséget érnek el.
GOLDMANN MÁRTA, egyetemi oktató
Goldmann Márta az OR-ZSE egyházi/felekezeti közösségszervező szakának szakfelelőse, de közelebb áll az igazsághoz, ha azt írjuk: a közösségszervező szaknak ő a szíve-lelke. Egyetemi munkája mellett a Páva utcai Holokauszt Központ oktatási vezetője. Diákok százainak szervezett programokat, kirándulásokat a vidéki zsidóság történetének, örökségének megismerése érdekében.
GORDON GÁBOR, az Élet Menete szervezője
Az országszerte elhíresült Élet Menete felvonulások szervezőjeként is megérdemelné a díjat, de sok egyéb területen is hosszú évek óta rengeteget tesz a zsidó közösségért. Mindig felkarolja a jó ötleteket, kiáll a jó ügyek mellett, és elkötelezetten őrzi a holokauszt áldozatainak, mártírjainak méltó emlékezetét.
GÜNDERT ANIKÓ, a segítő ember
Anci szociális munkás és a MAZS Alapítvány munkatársaként a szocializációs programokat vezeti, amelyben kortárs önkéntesekkel dolgozik több évtizede dolgozik időt és fáradtságot nem kímélve a holokauszt-túlélőkért, sok programot szervez számukra, hogy gazdagítsa az idős emberek mindennapjait. Klubfoglalkozások, kulturális és művészeti beszélgetéseket, kiállítás-látogatásokat szervez. Az idősek életformáját figyelembe véve feloldja a magányt és bármilyen probléma megoldásában segít.
GYŐRFI DORIT, közösségszervező, drámapedagógus
Jelenleg a Scheiber iskolában tanít zsidó néptáncot, de ez csupán egy eleme a roppant sokrétű tevékenységének. Szívvel-lélekkel látja el a munkáját, akár judaisztikai jellegű oktatásról, bát micva-felkészítésről, drámapedagógiáról, vagy flashmobok szervezéséről van szó az Izrael melletti kiállás jegyében. Csupaszív ember, akinek a zsidó hagyományok, kultúra és tudás átadása a mindene.
HANOAR HATZIONI HUNGARY
A Hanoar madrichjai (ifjúsági vezetői) egész évben azon dolgoznak, hogy folyamatosan fejlesszék és képezzék magukat annak érdekében, hogy még felkészültebben oktathassák és segítsék a magyar zsidó fiatalokat. Nagy részben rajtuk múlik, hogy milyenek lesznek a következő évtizedek fiatal zsidó generációi, hogy az utánunk következők kiteljesítsék zsidó identitásukat, s olyan emberekké váljanak, akik erősítik és továbbépítik a magyar zsidó közösséget.
MARCSA BARBARA, a Gólem Színház dolgozója
Több mint egy évtizede a háttérből, szinte észrevétlenül irányítja a Gólem Színház, majd a Gólem Központ gazdasági működését. Nélküle már rég nem létezne zsidó színház Magyarországon. Tíz év alatt segített tizenötszörösére növelni az előadások számát, állandó játszóhelyet létrehozni és növelni a költségvetést. A színház pótolhatatlan dolgozója, emberileg és szakmailag is kiemelkedő személyiség.
ORSZÁG JÓZSEF, fogyatékos gyermekek segítője
Ő az egyik leglelkesebb motorja a Csupaszív csoport foglalkozásainak JCC Budapest – Bálint Házban, ahol fogyatékkal élő gyerekeket, fiatalokat tanít táncolni hosszú évek óta minden héten. Pozitív energiákkal teli, örökifjú ember, aki rengeteget tesz azért, hogy a fogyatékkal élő gyerekek minél nagyobb figyelmet kapjanak és minél nagyobb szeretetben részesüljenek.
POLIVODÁNÉ DR. DOLINAY ESZTER, a Keren Hayesod egyik hazai vezetője
Számos vállalkozás cég társalapítója, elnöke, vezetője, jogásza, jelentős alapítványi tevékenységet folytat, mentorprogramokat indít, szabadegyetemi előadásokat szervez Izraelről, a zsidó kultúráról. A Keren Hayesod Alapítvány egyik hazai kurátora, az Izraeli-Magyar Business Club elnöke. Budapesten október 7-e óta több olyan rendezvényt szervezett és támogatott, amelynek célja az az áldozatokra való emlékezés volt.
REICH TAMÁS, lokálpatrióta
Évek óta megszervezi Budakeszi főterén a hanukai gyertyagyújtást, hogy az ünneplés ott is méltó legyen a Fény csodájához. Neki köszönhető, hogy a település főterén már egy fémből készült, csodaszép hanukiával lehet köszönteni az ünnepet, és többek között az ő érdeme a helyi zsidó temető területének rendezése.
SURÁNYI ANDRÁS, tanár, mentor
A tanítványai emberi és szakmai példaképként tekintek rá, aki nemcsak tanárként, hanem mentorként is megállja a helyét. Segítőkészsége és szakmai tudása példaértékű, minden helyzetben kiáll a diákjai mellett, elkötelezetten támogatja őket, mindig biztosítja, hogy tanítványai nemcsak a tudásukban, hanem emberségükben is gazdagodjanak.
WINKLER MIKSA, az igaz ember
Az idejét, energiáját és pénzét nem kímélve a legnemesebb ügyekben segíti a magyar zsidó közösséget. Elhagyott zsidó temetőket gondoz, „nyári” zsinagógát működtet Siófokon, egyéni segítséget ad mindenkinek, aki hozzá fordul. Szerény, szelíd ember, akitől soha nem hallani rossz szót senkire. Ha Magyarországon van cádik (igaz ember), akkor ő közéjük tartozik.
Felhívjuk a figyelmed, hogy aki az elmúlt 5 évben elismerésben részesült, nem jelölhető!
A HANUKATALIZÁTOR-DÍJ KORÁBBI NYERTESEI EGYÉNI, ILLETVE SZERVEZET/PROJEKT KATEGÓRIÁBAN:
2012
Szeszler Anna
Hanoar Hatzioni Hungary
2013
Nagy János Ádám
Kibuci Bucik Tábor
2014
Toronyi Zsuzsanna
Csillagos Házak (OSA Archívum)
2015
Verő Tamás rabbi és Verő-Bán Linda
Kő kövön – Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából kiállítás a Néprajzi Múzeumban2016
Radnóti Zoltán rabbi100 év – 100 tárgy – a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása
2017
Steiner ZsófiaBenjámin Óvoda
2018
Deák AndreaAdománytaxi
2019
Vadász Magda2020
Király KingaHaver Alapítvány önkéntes csapata
2021
Megyeri Jonatán és Borgula AndrásSanyinéni Telefonos Krízisvonal
2022
PÁRBESZÉD DÍJ: Dr. Ruff TiborSZERVEZETEK DÍJ: Sinsin program – Maya Ben Ami és Yael SassonKÖZÖSSÉGDÍJ: Mayer András és Mayer GáborÉLETMŰDÍJ: Heisler AndrásKÜLÖNDÍJ: Az ukrán menekültválság során segítő partnerszervezetek*2023
ÉLMÉNY KATEGÓRIA: Cteen Hungary csapataTUDÁS KATEGÓRIA: Ádám EstherTETT KATEGÓRIA: Dr. Assaf ShemeshÉLETMŰDÍJ: Langfeld JuditAz esemény szervezője fenntartja magának a jogot, hogy kizárja vagy ne engedjen indulni bizonyos jelölteket a Hanukatalizátor szavazáson. A döntés alapja az esemény célkitűzéseinek és normáinak való megfelelés, valamint más releváns szempontok figyelembevétele. A szervezők elkötelezettek az igazságos és színvonalas esemény lebonyolítása iránt, és fenntartják maguknak a jogot a végső döntés meghozatalára a jelöltek részvételével kapcsolatban.
GDPR - adatvédelmi és adatkezelési szabályzatunk itt olvasható.